A történet nem ismeretlen, Paul Zindel hatvanas évek közepén kelt színjátékát magyar színházak is előveszik időnként, a maga idejében pedig az Off-Broadwayn volt nagy siker. Az 1972-es moziváltozat sem idegen, hiszen a hetvennégyes Mikulás meghozta a pesti mozikba is. A Gamma-sugarak emlékezetesen "családi film", a szó minden lehetséges értelmében, melyek közül a kevésbé érdekes, de aligha elhagyható, hogy a rendező (Paul Newman) a mű döntő szerepeit feleségére és lányára bízta. Ám családi film abban a tekintetben is, hogy a családról, adott esetben egy megcsonkult családról szól. A megözvegyült anya, Beatrice (Joanne Woodward) két lánygyermekével és a körülötte lévő világgal küzd, jobbára feltett kézzel: álmaiba menekülve. Az egyik lánya epilepsziás, a másik magával van elfoglalva - az ő növényápolási módszereinek adózik a cím, ami egyben a mű kulcsa is, hisz az emberek viselkedése is megjelenik éppenséggel a virágkép(let)ekben. Voltaképpen nem is az érdekes, hogy mi lesz Beatrice családjával, hanem az, hogyan látja őket a rendező: nos, kétségkívül úgy, mint az övéit (bár aligha feltételezhető, hogy másként lett volna más színészekkel). Egy alapvetően szomorú és gyakorlatilag kilátástalan alapszituáció jelenik meg a vásznon, tagadhatatlanul vidám, illetve vidámító körülmények között, az elbeszélés és az előadás határozott törekvései szerint. És ráadásnak az sem egy utolsó mulatság, ha Newman második rendezését összehasonlítjuk Robert Redford első rendezésével, az Átlagemberekkel. (magyarnarancs)
Нет комментариев