A bőrszín mennyiben identitásformáló tényező? Megőrizheti-e integritását egy afroamerikai tini, ha fehérekkel jár egy iskolába? A gyűlölet, amit adtál kurrens kérdéseket feszeget és a felszín alá is bekukkant. Az Egyesült Államokban az utóbbi évek legfontosabb ifjúsági regénye kétségkívül A gyűlölet, amit adtál című kötet volt. A könyv példa nélküli módon belülről ábrázolta az afroamerikai közösség megosztottságát. Irányokat mutatott fel, nem hárította át a felelősséget a fehérekre, dilemmázott, mélyen a köldökre nézett, közben mégis élvezhető és közérthető volt. Filmes adaptációja azért volt hatalmas kihívás, mert mindezen értékeket képviselnie kellett, és lehetőleg még hozzá is adnia. Nézzük, sikerült-e! A történetet szinte teljes mértékben átvette a film. Starr (Amandla Stenberg) magániskolába jár, ahol kvázi ő az egyetlen fekete bőrű diák. A gazdagok közé sikeresen illeszkedett be, gettóbeli gyerekkori barátai azonban állandóan piszkálják emiatt. Az általa felépített egyensúly azonban alapjaiban megremeg, amikor barátját lelövi egy fehérbőrű rendőr igazoltatás közben. Starr a kocsiból ülve nézi végig az eseményt. A gyilkosság után döntenie kell: vagy megtartja stabil életét, vagy kiáll meggyilkolt barátjáért. Morálisan egyértelmű döntést kell a főszereplőnek meghoznia, azonban ez korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. A film megannyi szempontból árnyalja a kérdést. Először is a lelőtt Khalil (Algee Smith) drogot árult, a média így dílernek állítja be. A helyi maffia megpróbálta beszervezni, a temetésen meg is jelenik a főgonosz King (Anthony Mackie). Még inkább bonyolítja a helyzetet, hogy a gengsztervezér szeretője éppen az a nő, aki Starr féltestvére, a szintén magániskolába járó Seven (Lamar Johnson) anyja. A gimnázium fehérbőrű többsége sem homogén. Starr pasija, Chris (K.J. Apa) úgynevezett wigga (wanna-be-nigga, olyan fehérbőrű, aki rajong az afroamerikai kultúráért). A lány egyik barátnője elítéli, hogy Starr kiáll a megölt drogdílerért, a másik viszont azt szeretné, hogy a konfliktus ne feszítse szét a barátságot.Ebbe a végtelenül komplex koordináta-rendszerbe csöppen bele a főhős, és Amandla Stenberg kifogástalan alakítása révén a néző is. Az ifjú színésznő játéka a film egyik legnagyobb erénye: hihetetlen energiával bír a vásznon, és remekül képes ábrázolni azt a tengernyi ellentmondást, amit egy pejoratívan „kimosakodott”-nak nevezett afroamerikainak fel kell oldania a boldog élet oltárán. Starr a gyilkosság látványa révén identitásválságba süllyed. Fehér legyen vagy fekete? A felszínen tehát a rendőri túlkapásról szól a film, valójában az csak a kiindulópont, és rövid időn belül el is kanyarodik attól. Az eredeti téma legfontosabb filmje a mai napig Ryan Coogler Az állomása (Fruitvale Station), amely az áldozat szempontjából elemzi a helyzetet. A gyűlölet, amit adtál viszont a túlélőéből. Az előbbi a gyilkosság értelmetlenségét hűen ábrázolja, és érdemeit éppen az adja, hogy ezt sallangok nélkül mutatja be. Utóbbi tovább lép: rendben, egy ártatlan afroamerikai halála értelmetlen, de milyen életet kell élni ahhoz, hogy ez ne történjen meg többé?Arendkívül sokrétű és számtalan ponton árnyalt bonyodalom az, ami kiemeli, de egyből el is gáncsolja A gyűlölet, amit adtált. Magától értetődő módon ennyi szegmenst nem lehet teljes értékűen kifejteni az egészestés filmek játékideje alatt, különösen úgy, hogy még a média ellentmondásait is megpróbálják beleerőltetni a történetbe. Egyértelműen látszik, hogy több filmes eszközt kellett volna használnia annak érdekében a rendezőnek (az egyébként inkább adaptációkkal foglalkozó George Tillman Jr-nak), hogy az alkotás kevésbé legyen papírízű. A kevés filmnyelvi megoldás közül az egyik, amit a rendező használt, hogy a gettó képi világát aranybarna, míg a középiskola képeit fémeskék szűrővel itatta át.