"Messziről jöttél, hogy hozz nekünk alkoholt, füvet, dohányt... Csupa rossz dolgot!" Ausztrália ……. Jött a fehér ember, és mindent elsöpört, ami az útjába került, beleértve a kőkori körülmények között élő őslakosokat is. Az eredmény is nagyjából hasonló, mint az USA-ban: rezervátumokba terelt őslakosok, szegénység, alkoholizmus, drogok, és a hagyományok lassú halála. Vagy mégsem? Charlie (David Gulpilil briliánsan játszik), az öreg bennszülött élete nem túl rózsás, egy kalyibában lakik, segélyt kap az államtól, amit elosztogat, füvezik, és szintén idős barátaival múlatja az időt. Nem igazán érti miért is van ebben a helyzetben. Az egész kontinens az őseié volt, erre idejöttek a fehérek és megmondták, hogyan kell élni. Az öregnek ez nem tetszik, és ahol tud, kibújik a szabályok alól, például bivalyra vadászik az egyik barátjával, vagy fegyvereket készít magának. Persze a törvény (egy viszonylag megértő, jóindulatú rendőr képében) ezeket a dolgokat mindig bünteti. Charlie-nak elege lesz ebből az életből, és a vadonba vonul, hogy szabadon éljen, akár ősei. Kezdetben ez működik is, hiszen hősünk remek vadász, az erdő pedig olyan számára, mint egy szupermarket. Azonban megbetegszik, és ha egyik barátja nem talál rá, meg is hal. A kórházból kikerülve aztán alkoholizmusba menekül, egyre lejjebb csúszik, és meg sem áll a börtönig... Rolf de Heer filmje mindenféle szépelgés, vagy szentimentalizmus nélkül mutatja be hősét, és az őslakosok sorsát Charlie történetén keresztül. A tárgyilagos ábrázolásmódot jóféle humor hatja át, amely a főhős nyughatatlan személyiségéből, illetve a fehéreket ironikusan szemlélő nézőpontjából adódik. Bár a történet egyszerű, és nem nagyítja fel hőse drámáját feleslegesen, mégis mélyen átélhető Charlie drámája. Az egyre komorabb hangvétel végül egy nagyon pozitív válaszokat adó zárlatba fut. A kérdést, hogy mi jelenthet kiutat az őslakos közösség számára, a film a hagyományok ápolásában látja. Charlie a záró képekben bennszülött gyerekeket tanít ősei táncára. A tánc erőt sugároz, a résztvevők energikusak, erősek. Reményteliek ezek a képsorok, és rámutatnak arra, hogy ezek az ősi kultúrák igenis életképesek, főleg most, hogy természeti erőforrásainkat kezdjük teljesen elfogyasztani. Hiszen egy Charlie kaliberű őslakos könnyedén átvészelne bármilyen éhínséget, és társadalmi összeomlást, csak el kell vonulnia a vadonba...