A dicsőség országa (World of Glory, 1991) című rövidfilm lényegében a kétezres évekbeli filmek miniatűr változata mind kinézetében, mind világlátásában. Például ebben a kisfilmben is ott van már a nézői jelenlétet hangsúlyozó fontos gesztus a nézőt mint tanút és felelős résztvevőt szólítja meg. Ezt nem csak azzal a technikával hangsúlyozza, hogy a szereplők rendre a kamerába nézve a nézőhöz beszélnek, hanem a hosszú, fixbeállításos technikával is, mely mindig azt is aláhúzza, hogy a filmen látható térszelettel szemben egy másik, mindig és örökre rejtve maradó térszelet van: a néző helye. A mozdulatlan hosszúbeállítás nemcsak a képen látható absztrakcióját, de a néző terének hangsúlyos megteremtését is magával hozza. E jelenlét és tanúságtétel pedig nem pusztán formai szempontból érdekes, hanem morális és történetfilozófiai értelemben is, ugyanis ezekben a filmekben a történelem és annak nyomasztó kísértetei rendre testet is öltenek. Eredeti svéd címe a Härlig är jorden, ami annyit tesz: "Szép a Föld", és a "Legszebb Úr Jézus" című himnusz svéd címe. Az elbeszélés egy fehérre sminkelt férfit ábrázol, aki egy siváran stilizált világban vezeti végig a nézőt az életén, egy olyan jelenettel kezdve, amelyben katonák meztelen felnőtteket és gyerekeket pakolnak be egy gázszállító kocsiba kivégzés céljából. A film volt Andersson kritikai visszatérése a filmművészetbe, sok évnyi reklámszakma után. A tömeges népirtás agresszívan konfrontatív jelenetében, amely Roy Andersson World of Glory című esszenciális rövidfilmjét nyitja, egy férfi, aki a film további részében az érdeklődés középpontjába kerül, megfordul rögzített pozíciójában, hogy egyenesen a lencsébe nézzen. Teszi ezt merev öltözetű férfiak és nők nagyobb csoportja között, akik tétlenül lézengenek egy borzalmas jelenet körül: egy meztelen emberekkel teli teherautó körbejár egy parkolót, miközben a teherautó dízel kipufogógázai kiürülnek a térbe. Mindezt szintén üresen teszi, vagy nincs tudatában az erkölcstelenségnek, vagy nem hajlandó olyan érzéseket kifejezni, amelyek ellentmondanának társai érzelmeinek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a férfi ránk, a provokált nézőkre néz, de talán pontosabb lenne kijelenteni, hogy az emberiség felé fordul, arra a halmozott erőre, amely ilyen borzalmak közvetlen közelében helyezkedik el, de csak közönyösen nézi. A kamera átveszi a történelem súlyát is, és azt a sajnálatos tendenciát, hogy a sajnálatos események különböző formában és különböző okokból hosszú időn keresztül megismétlődnek. Andersson előjoga, hogy azon siránkozzon, hogy (a mi tudatlanságunkra való tekintettel) ezek a cselekmények a társadalom egésze számára egyre kevésbé láthatóvá váltak. Ez az álláspont határozottan pontosabb és polemikusabb, mint Andersson más filmjeiben, amelyek általában az egzisztenciális, az ismeretlen és a megoldhatatlan felé hajlanak. A férfi, akit szürkés környezetében vastag fehér sminkréteg álcáz, tökéletesen megkomponált képkockák sorozatának közepén áll, hogy végigvezessen minket mindennapi életén. Megmutatja nekünk jelentéktelen tulajdonát, például egy kis autót, egy ágyat és egy egyszerű konyhát, és hasonlóan küszködő családját: egy halálos ágyon fekvő anyát, egy halott apát a temetőben, egy néma bátyját, aki egy gépészeti munkában rekedt, és egy kisfiát, akinek a homlokába a Volvo szót vésik. Andersson filmjeiben mindig játszik a morbiditás és a fekete komédia közötti határvonallal, de itt leginkább az előbbi felé hajlik. Gyakori a feszültség aközött, hogy helyes-e vagy helytelen nevetni, de Andersson időnként nem tud nem olyan maró szellemességgel megrendezni jeleneteket, hogy a komikus oldala kerül előtérbe, például amikor a férfi a misén néhány másodperccel túl sokáig kortyolgat egy borospohárból, hogy így igya le elfojtott bűneit. A központi szereplő szörnyű élete és az őt körülvevő statikus figurák vélhetően nyomorúságos élete az emberiség kollektív bűnösségére utal. Andersson fizikailag is manifesztálja ezt a gondolatot az eltúlzott mise-en-scene-ben, amelyben a szereplők alig mozdulnak egy centimétert, vagy mosolyognak, és görnyedt vállakkal állnak, mint zombik a ködös temetőben. A World of Glory is bemutatja Andersson aggodalmát a fogyasztói társadalom erejével kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy az anyagok uralják a karakterek életét, különösen a homloklenyomatos kisfiúról készült felvételen. A film hátborzongató klasszikus hangsávja - amelynek hangereje a film teljes időtartama alatt időszakosan megemelkedik - be- és átszövi a jeleneteket és az azokat elválasztó hosszú fekete vezérfonalat, kitartó rejtélyt teremtve. Ez a film a maga holtpontos egyszerűségében abszolút zseniális, és a filmrendező egyik legjobb rövid alkotásaként pozicionálja magát.