A kenőpénz miatt kirúgott nyomozó hogy jóvá tegye bűnét, egyedül próbálja meg kideríteni, hogy ki áll egy pénzhamisítási ügy mögött. Lebukik, rátámadnak, menekülés közben még épp annyi ideje van, hogy felhívja egykori felettesét, Lohmannt (Otto Wernicke), de már nem tudja elmondani ki áll a bűnszervezet mögött, mert lövések dördülnek el. Lohmann a helyszínre siet, de nem találja egykori kollégáját, csak az írását: Mabuse. A lángész Mabuse (Rudolf Klein-Logge) tíz évvel korábban szerencsejátékban és pénzhamisításban utazott, de gyilkolt is ténykedése során, amibe később beleőrült. Jelenleg egy elmegyógyintézetben kezelik Dr. Baum felügyeletével; az őrült Mabuse egész nap csak ír, önkívületi állapotban. Az egyik orvos (Theodor Loos) megdöbbenve tapasztalja, hogy egyik írása tökéletes leírása egy aznapi bűnténynek. Azonnal jelzi Baumnak és a rendőrségre indul, de útközben lelövik. Időközben előkerül az eltűnt nyomozó is, aki nem halt meg, de megőrült. A nyomon elindulva Lohmann felkeresné Mabusét, de már halott Dr. Baum nagy bánatára... A német expresszionista filmeknél kötelezőnek tűnik elmondani, hogy a fasizálódó Németország képe húzódik meg mögöttük, amivel nem mindig értettem egyet, de erről a történetről már igazán üvölt a dolog. Mabuse, az őrült, karizmatikus bűnöző szellem(iség)e megfertőz másokat is elborult nézeteivel és terrorizálni akarja a civil lakosságot, hogy a szerinte amúgy is pusztulásra ítélt emberiség gyorsuló haláltáncba kezdjen. A filmben a józan rend még győz, de a valóságban a forgatás végére már a fasizmus hatalomra jutott.